Az idő porcelánja
A tükörben felfedezett,
Az idő porcelánja, melyet a múltban égettek.
Hófehér, mint az első hó, mely lepihent a fákra,
Vagy mint a hold, mely az éjszakában úszik.
A napok, mint szél által hajtott levelek,
Megérintik, de nem hagyják nyomukat.
Az idő porcelánja, szilárd és törékeny,
Mint a jégvirág az ablakon.
Az emlékek, mint a szél által hajtott homok,
Megkarcolják, de nem törhetik össze.
Az idő porcelánja, tiszta és átlátszó,
Mint a kristálytiszta patak, mely a hegyekből ered.
A szavak, mint a hajnali harmatcseppek,
Megcsillannak rajta, de nem maradnak meg.
Az idő porcelánja, értékes és érinthetetlen,
Mint az első csók, melyet sosem felejtünk el.
Az évek, mint a folyó által hordott kövek,
Simítják, de nem koptatják el.
Az idő porcelánja, örök és változatlan,
Mint az ég, mely fölöttünk terül el.
Az idő porcelánja, melyben az életünk tükröződik,
Mint a tóban a naplemente.
Szépsége örök, mint a csillagoké,
És törékeny, mint a pillanat, mely elszáll, mielőtt megfognánk.
