Az idő óceánjának mélyén
Ott lebegtem az idő óceánjának mélyén,
Hol a múlt és a jövő összefonódik, s a jelen csupán egy lélegzet.
Ahol az emlékek színes halakként úsznak körül,
S az álmok, mint tengeri csillagok, ragyognak az éjszakai égbolton.
Egykor gyermek voltam, aki a jövőbe nézett,
Most már férfi vagyok, aki a múltba tekint.
A remények és álmok hajóján utaztam,
De az idő viharai hajótörötté tettek.
Az élet hullámai között vergődtem,
Hol a boldogság tetején, hol a bánat mélyén.
De a szívemben mindig ott volt a remény,
Hogy a szeretet partjára érek egyszer.
Az idő óceánjának mélyén találtam rá magamra,
Hol a csend olyan mély, mint a végtelen.
Itt nincs már semmi, ami elválasztana,
Csak a lélek tükre, melyben az örökkévalóság tükröződik.
Az idő óceánjának mélyén találtam rá az igazságra,
Hogy minden, ami voltam, vagyok és leszek, összefonódik.
Az élet egy végtelen út, melyen haladok,
Az idő óceánjának mélyén, hol mindenki magára talál.
