Az idő múlása a hősök mellett
Ködös kertek között, ahol a csillagok alvók,
Örökös hősök álmodnak, s a múlt csak egy illó por.
Mégis, az idő, mint egy láthatatlan szövő,
Szövi a történeteket, míg a hősök csak néznek, mint a bámészkodók.
A hősök, akiknek a nevét az eső elmosja,
Mint a homokszemek, melyeket a szél szétszór.
Az idő, mint egy kőműves, építi a múltat,
Míg a hősök csak állnak, mint a szobrok a városok központjában.
A hősök, akiknek a tetteit a tenger elnyeli,
Mint a hajók, melyeket a hullámok eltemetnek.
Az idő, mint egy festő, festi a jövőt,
Míg a hősök csak néznek, mint a vakok a szivárvány felé.
A hősök, akiknek az álmaikat a nap elolvasztja,
Mint a jégcsapok, melyeket a tavasz elolvad.
Az idő, mint egy zeneszerző, szólalja meg a pillanatot,
Míg a hősök csak hallgatnak, mint a süketek a zene közepén.
A hősök, akiknek a szívét az idő megsebzi,
Mint a virágokat, melyeket a tél elpusztít.
Az idő, mint egy költő, írja a verset,
Míg a hősök csak olvassák, mint a gyerekek a mese végét.
Az idő múlása a hősök mellett,
Mint egy végtelen vers, melynek nincs vége.
A hősök, akiknek a sorsát az idő irányítja,
Mint a bábukat, melyeket a bábos mozgat.
