Az idő kereke, mely meggyógyít
Hol a világok végtelen tengerén,
Az idő kereke kattogva forog,
Fém szíve dobban, s a lélekben ég,
Egy csillagfényű, sötét jövő előtt.
Az élet színpadán, hol a sors szövi,
A dráma hálóját, melybe belefog,
A lélek, mint hajós, ki partot érve,
Néz vissza, ahol a vihar dúlt nagyot.
A múlt szürke ködén át látszik elmosódva,
Az emlékek, mint távoli csillagok,
A jövő pedig, mint fénylő utazás,
Vár ránk, az idő kerekén gurulva.
Az idő kereke, mely meggyógyít,
Mint égi orvos, a sebeket bevarrja,
A szív sebeit, melyeket a sors ejt,
A bánatot, mely a lelket kifacsarja.
A jövő, mint egy csillagfényű hajnal,
Még titok, de a remény lángja ég,
Az idő kereke, mely meggyógyít,
Egy új napot hoz, ahol újra élsz.
