Az idő homokjában szétfolyó kapcsolatok
A múltunk, mint a homokszemek szélben,
Szétszóródik, mint a kósza gondolat.
Az emlékek, melyek összefogtak bennünket,
Elhalványulnak, mint a hajnalpír a hajnali égen.
Az idő, az a szívünkben élő öregedő óra,
Melynek minden ketyegése egy-egy pillanatot visz el tőlünk,
Szüntelenül mér, míg a végtelenbe nem tűnik,
És a kapcsolatok, mint a szétfolyó homokszemek, eltűnnek.
Az életünk, mint a tengerparton heverő kagyló,
Melynek minden gyöngye egy-egy kapcsolatot jelképez.
De ahogy az idő elhalad, a gyöngyök szétszóródnak,
És a kapcsolatok, mint a szétfolyó homokszemek, elenyésznek.
A szívünk, mint egy ócska zsebóra,
Melynek minden ketyegése egy-egy kapcsolatot visz el tőlünk.
De ahogy az idő elhalad, az óra is elfárad,
És a kapcsolatok, mint a szétfolyó homokszemek, elszállnak.
Az idő, az a gonosz varázsló,
Melynek minden varázslata egy-egy kapcsolatot pusztít el.
De ahogy az idő elhalad, a varázslat is elhalványul,
És a kapcsolatok, mint a szétfolyó homokszemek, eltűnnek.
Az életünk, mint egy végtelen történet,
Melynek minden fejezete egy-egy kapcsolatot mesél el.
De ahogy az idő elhalad, a fejezetek is elhalványulnak,
És a kapcsolatok, mint a szétfolyó homokszemek, elenyésznek.
Az idő homokjában szétfolyó kapcsolatok,
Mint a szélben szétszóródó homokszemek,
Mint a hajnalpír a hajnali égen,
Mint a kósza gondolatok a fejünkben,
Mint a szétfolyó gyöngyök a tengerparton,
Mint a ketyegő óra a szívünkben,
Mint a gonosz varázslat az életünkben,
Mint a végtelen történet a múltunkban,
Elhalványulnak, elszállnak, eltűnnek, elenyésznek.
