Az idő fátylai mögött
Hol a múlt és a jövő összefonódik,
S a létező magyar kifejezések bősége
Mint a Duna árja, örökös medrén tovább hömpölyög,
Ott található az idő fátylai mögötti világ.
Hogyha rátekintesz, mint a hajnali pára,
Mely a napsütötte mezőkön terül el,
Láthatod a múlt századok árnyait,
Melyek a jelenbe örök nyomot hagynak.
Láthatod a jövő ígéretét is,
Mely mint a tavaszi virágok, reményt hoznak,
S bár még csupán ígéret, már most érezzük illatát,
Mely mint a frissen sült kenyér, otthonosságot áraszt.
Az idő fátylai mögött ott a múlt és a jövő,
S bár sokszor rejtélyes, mint a csillagos égbolt,
Mégis, mint a szívünk mélyén égő tűz,
Mindig ott lobog, s sosem hagy el minket.
Az idő fátylai mögött ott a létezés,
S bár sokszor nehéz, mint a sziklába vésni,
Mégis, mint a szélben ringó kalász,
Mindig ott van, s sosem hagy el minket.
Az idő fátylai mögött van a remény,
Mely mint a hajnalban ébredező madár,
Mindig ott van, s sosem hagy el minket,
S bár sokszor nehéz, mint a szívünkben égő tűz,
Mégis, mint a csillagos égbolt, mindig ott van.
