Az idő, amit a technológia ellopott
A hajnal színe az éterben lebeg,
mint a jövőbe vetett árnyék,
hol a technológia szüntelenül szövi hálóját,
hogy az időt ellopja, míg a világ alszik.
Láthatatlan ujjai között futnak az órák,
mint a nap, mely a horizonton elenyészik,
s a perceket számítógépekbe zárja,
hogy a jelen az örökkévalóságba veszítsék.
A szemünk előtt egy világ tűnik el,
melyet a gépek lassan felzabálnak,
és az idő, melyet a technológia ellopott,
csak a digitális térben maradhat.
Minden pillanat, melyben élni akarunk,
a képernyők mélyére süllyed,
és a valóság, melyet látni szeretnénk,
a virtuális térben elenyészed.
A technológia vásznán az idő festi magát,
mint a tenger, mely a partot mossa,
de a képek, melyeket a gép rajzol,
csak a szemünkben maradnak fenn, mint rossza.
Az idő, melyet a technológia ellopott,
nem tér vissza, mint a hullám a tengerbe,
csak a szívünkben marad, mint a szó, melyet kimondtunk,
és a lélekben, melyben a remény terem.
