Az érzelmek színpompája
A szívem mélyén, hol az érzelmek színpompája születik,
Hol a vágyak és remények, mint csillagok, fénylő kavalkádjukban teremnek.
Ott, hol a szerelem, mint egy lángoló nap, az életünk égboltját világítja meg,
És ahol a bánat, mint a hold, szelíd fényével a sötét éjszakákat deríti fel.
A szivárvány minden színével festem az érzéseim,
Mint a hajnali fény, amely a harmatcseppet aranyra festi,
Mint a naplemente, amely a felhőket bíborba és narancsba öltözteti,
Mint a holdfény, amely az éjszakát ezüstös köntösbe burkolja.
A szívemben a boldogság, mint egy ragyogó napfény, az életet színesíti,
Míg a szomorúság, mint egy ólomfelhő, a világ színeit elhomályosítja.
A félelem, mint egy sötét viharfelhő, fenyegetően tornyosul fel,
De a remény, mint egy szivárvány, mindig ott van a vihar után.
A szívemben az öröm, mint egy csillogó csillag, az éjszakát világítja meg,
Míg a fájdalom, mint egy elhagyott bolygó, a sötét űrben bolyong.
A harag, mint egy tüzes meteor, az égen végigszáguld,
De a szeretet, mint egy örökkévaló csillag, mindig ott ragyog az égen.
Az érzelmek színpompája, mint egy festővászon, tárul elém,
Minden színével, árnyalatával, kontrasztjával és harmóniájával.
Minden érzelem, mint egy ecsetvonás, festi a képet,
Az élet művészetének, a szívek színpompájának örök változását.
