Az értelem rejtelmei
A jövő homályos köntösében, ahol a napok szürke fénye tűnik,
Előtörnek az értelem rejtelmei, mint színes szalagok a szélben.
A világ, mely emberi kéz munkája, most romokban hever,
De a szellem, mely a romok között kószál, még mindig él.
A gépek, melyekkel egykor büszkén teremtettünk, ma csak szelíd árnyékok,
Melyek közt a tudomány és a művészet összeér, és új értelmet szül.
A technika csodái, melyek egykoron az égig értek, most csak a földet érintik,
De az emlékek, melyeket hagytak, még mindig az égben szállnak.
A városok, melyek egykor a civilizáció csúcsát jelentették, most csak romok,
Melyek közt a természet újra visszahódítja a teret, és új életet szül.
Az épületek, melyek egykoron az emberi nagyság jelei voltak, most csak por,
De a szellem, mely bennük lakott, még mindig a szélben száll.
Az emberek, melyek egykor a világot uralták, most csak árnyékok,
Melyek közt a bölcsesség és az értelem újra megszületik, és új értelmet szül.
Az élet, mely egykoron az értelem csúcsát jelentette, most csak emlék,
De a szellem, mely bennünk lakik, még mindig a jövőben él.
Az értelem rejtelmei, melyek egykor a tudás csúcsát jelentették, most csak szavak,
Melyek közt az érzelmek és a gondolatok újra összeérnek, és új értelmet szül.
A szavak, melyek egykoron az emberi lélek tükröződései voltak, most csak hangok,
De a szellem, mely bennünk szól, még mindig a szívben él.
Az értelem rejtelmei, melyek még mindig a jövőben élnek,
Azok, melyek a romok között kószálnak, és új értelmet szülnek.
Azok, melyek a szívben élnek, és a szellemben szólnak,
Azok, melyek az életben maradnak, és a jövőben élnek.
