Az erdő csendje
A csend olyan, mint az erdő mélyén,
ahol a gondolatok összeszövődnek,
mint a régi tölgyek gyökerei,
melyek a föld mélyén összefonódnak.
A fák között suttog a szél,
mesél a múltról, jövőről, jelenről,
a levelek pedig hallgatnak,
mint a titkok őrzői, örök csendben.
A nap sugarai átszűrődnek a lombon,
foltokat festenek a mohás talajra,
a fény és árnyék játékában
elbújik az erdő titkos varázsa.
A madarak dalolnak, de csendben,
mintha csak a fák értenék őket,
az erdő pedig hallgatja őket,
mint egy öreg bölcs, aki mindent tud.
Az erdő csendje mély és titokzatos,
mint egy régi könyv, melyet még nem olvastak el,
tele van történetekkel, melyeket csak kevesen ismernek,
és még kevesebben értik meg.
Az erdő csendje, mint egy dal,
melyet csak a szív hall,
egy dallam, melyet csak a lélek ért,
a természet költői képe, melyet csak a szem láthat.
Az erdő csendje, mint egy álom,
melyet csak az álmodó ért,
egy titok, melyet csak a csend tud,
egy vers, melyet csak a szív írhat.
