Az épített környezet tündöklése
Szememben tükröződik a város fénye,
mint a szivárvány, mely az ég alján terül el.
Házak, tornyok, mintha csak csillagok lennének,
éjszaka színes fénybe borulnak, mint a mesebeli kincsek.
A kőbe vésett történelem suttogása hallatszik,
a múlt szellemét érzem minden téglában.
A híd, mely a két partot összefűzi,
mint a szivárvány, mely az ég és a föld között hajlik.
A város szíve dobban, mint a dobverő üteme,
az emberek zsongása, mint a méhek zümmögése.
A tér, mely az emberek találkozásainak helyszíne,
mint a csillagok közt száguldó üstökös, mely új világokat teremt.
Az épített környezet tündöklése, mint a hajnali fény,
mely a ködtakarót átszúrva a földre vetül.
Ez a város, melyben élek, melyben dolgozom,
mint a költő szavai, melyek a papírra vetülnek.
A város, melyben lélegzem, melyben álmodom,
mint a vers, mely a költő szívéből fakad.
A város, melyben szeretek, melyben élek,
mint a vers, mely a papírra vetül, és örökké él.
