Az én családom, az én otthonom
Az én családom, mint a magányos fenyő,
Mely a hegyek között növekszik, ég felé tör.
Hajlékom, mint a tenger mélyén a kagyló,
Melyben a világ zúgása csenddé változik.
Az én otthonom, mint a csillagos égbolt,
Melyen a hold tükröződik a tó vizén.
Családom, mint a nap, mely a hajnalban feljön,
És meleg fényével átöleli a szívem.
Az én családom, mint a szél, mely a fák között játszik,
Mint a patak, mely a hegyek között csobog.
Az én otthonom, mint a tűz, mely a kandallóban lobog,
Melyben a fájdalom hamuvá, a remény lánggá változik.
Az én családom, mint a hó, mely a földre hull,
Mint a tavasz, mely új életet hoz a világba.
Az én otthonom, mint a nyár, mely a mezőket arannyá sző,
Mint az ősz, mely a fák leveleit vörösbe borítja.
Az én családom, az én otthonom,
Mint a zene, mely a csendben szólal meg.
Mint a vers, mely a szívben születik,
És a lélekben örökké tovább él.
