Az emberi lábnyomok a homokban
A hajnalban, ahol a tenger partja érinti a végtelent,
Ott hagyjuk mi, emberek, lábnyomunkat a homokban.
Mint egy időtlen időkapszula, mely az életünk rezdüléseit őrzi,
A lábnyomok hordozzák a létezésünk titkát, a lényegünket.
Néha gyengéden, néha erővel taposunk a homokba,
Míg az idő lassan, de biztosan, elnyeli a nyomokat.
A hullámok szüntelenül csókolják a partot,
Mint egy szerelmes, aki nem hajlandó elengedni az ölelését.
Minden lépésünkben ott van az életünk története,
A nevetés, a könnyek, a szerelem és a veszteség.
Minden lábnyom egy fejezet a létezésünk könyvében,
Egy pillanat, amit sosem lehet újraélni.
A lábnyomok a homokban, mint az életünk, múlandóak,
Elhalványulnak, ahogy a nap felkel és lemegy.
De mégis, ott maradnak, mélyen a homokban,
Mint a szívünkben őrzött emlékek.
Az emberi lábnyomok a homokban, mint egy idill,
Egy pillanatnyi csend a létezés zavaros forgatagában.
A lábnyomok a homokban, mint egy költői kép,
Mely a létezésünk értelmét keresi a végtelenben.
Az emberi lábnyomok a homokban, mint egy exisztencialista bildungsroman,
Egy örök keresés, egy örök tanulás, egy örök változás.
Az emberi lábnyomok a homokban, mint egy idill,
Egy pillanatnyi csend a létezés zavaros forgatagában.
Az emberi lábnyomok a homokban, mint egy költői kép,
Mely a létezésünk értelmét keresi a végtelenben.
Az emberi lábnyomok a homokban, mint egy exisztencialista bildungsroman,
Egy örök keresés, egy örök tanulás, egy örök változás.
Az emberi lábnyomok a homokban, mint egy idill,
Egy pillanatnyi csend a létezés zavaros forgatagában.
Az emberi lábnyomok a homokban, mint egy költői kép,
Mely a létezésünk értelmét keresi a végtelenben.
Az emberi lábnyomok a homokban, mint egy exisztencialista bildungsroman,
Egy örök keresés, egy örök tanulás, egy örök változás.
Az emberi lábnyomok a homokban, mint egy idill,
Egy pillanatnyi csend a létezés zavaros forgatagában.
