Az emberi érintés varázsa
Ott, hol a szívünk mélyén a csend lakik,
S a lét szövete halkan susog,
Ott él az emberi érintés varázsa,
Mely a világot összefog.
A szó, a mosoly, a szemek ragyogása,
Minden, mi létezik, s mégis titok,
Egy-egy pillanatban összegyűl,
S érintésünkben életre kap.
Kéz a kézben, szív a szívben találkozik,
A lélek húrjain zenét csendít,
És a világ, mely körülöttünk zajlik,
Egy pillanatra elnémul, s csendesít.
Az érintés, mely összeköt és megoszt,
Mely gyógyít és fájdalmat okoz,
Az érintés, mely ölel és taszít,
Az életünknek hű tükre, s legnagyobb hozója.
Az érintés, melyet a szívünk kíván,
Mely a lelkünknek édes kenyeret ad,
Az érintés, mely a szeretet szaván
Beszél, s a világban békét teremt.
Az emberi érintés varázsa,
Mely a világot összefog,
Az életünknek hű tükre, s legnagyobb hozója,
S a szívünk mélyén csendet fog.
Mert az érintés, mely összeköt és megoszt,
Mely gyógyít és fájdalmat okoz,
Az érintés, mely ölel és taszít,
Az életünknek hű tükre, s legnagyobb hozója.
Az emberi érintés varázsa,
Mely a világot összefog,
Az életünknek hű tükre, s legnagyobb hozója,
S a szívünk mélyén csendet fog.
