Az elszántság, ami a csillagokig emel
Magyar földön, szívünk mélyén, ott lapul a vágy,
A szatírikus minimalista krónika, a szókincsünk gazdag pályája.
Nincsenek szavak, csak a létező magyar kifejezések,
Melyekkel kifejezni tudjuk a mindennapi életünk keserűségét.
A csodás költői képek, mint a tél hideg csendje,
Mint a nyár meleg, zengő dallama,
Mint az ősz színes leveleinek szétszóródása,
Mint a tavasz ébredő virágainak illata.
Az elszántság, ami a csillagokig emel,
Mint a madár, mely a magasba száll,
A szívünkben égő vágy, a remény lángja,
Mely soha el nem alszik, mindig tovább ég.
A szabadvers, mely nem kötődik semmihez,
Csak a szívünk mélyén égő vágyhoz,
A reményhez, mely mindig tovább hajt,
A csillagokig, a végtelenbe, ahol a vágyaink megvalósulnak.
Az elszántság, mely a csillagokig emel,
A szívünkben égő vágy, a remény lángja,
Mely soha el nem alszik, mindig tovább ég.
Az elszántság, ami a csillagokig emel.
