Az elszánt harcos énekének dallama
A csontvázak szürke sora, mint a sors hűséges szolgái,
Várnak, némán, mint a kövek, melyek a sírokat őrzik.
A harcos szemeiben lángol a tűz, mint a nap fénye,
Melyet nem homályosít el a félelem sötét éje.
A végtelen csillagos ég alatt, hol a csend uralkodik,
A harcos szívét a bátorság, mint kovácsolt acél, erősíti.
Nem retteg a haláltól, mert tudja, a lélek örökké él,
Mint a tenger mélyén rejtőző, örök gyöngy, mely fényt szór fel.
A harcos szíve, mint az őszi fák levelei,
Nem hervad el, hanem erőt merít a téli hidegből.
A csatában, mint a viharban ringó hajó,
Nem a sors kezében van, hanem a sajátjában.
A harcos, mint a szikla, melyet a tenger hullámai ostromolnak,
Nem törhető meg, mert a hit és az akarat ereje tartja fenn.
A sors kezében, mint a kézben tartott kard,
A harcos végzete nem a halál, hanem a győzelem.
A harcos éneke, mint a szél, mely a hegyek között suhan,
Nem a gyász dala, hanem a remény himnusza.
Az elszánt harcos énekének dallama,
Mint a hajnal első sugarai, melyek a sötétséget űzik,
A remény fényét hozza, mely a győzelemhez vezet.
