Az elme és lélek összhangja
A mindennapok zajló áradata, mint szürke szőnyeg,
Egyenletesen folyik, mint az idő, mely nem ismer kegyelmet.
Az ész sötét szikrái, mint éjszakai csillagok,
Világítják meg a lélek mélyén rejlő ösvényeket.
A gondolat, mint egy örökkévaló folyó,
Halkan susog, mint a levelek a fákon.
A szív, mint egy zengő harang,
Visszhangot küld a világ végtelen csodájára.
Az emberi ész, mint egy összetett gépezet,
A lélekkel összefonódva, mint egy szövevényes labirintus.
A tudat, mint a tenger mélyén rejlő kincs,
A lélek fényében ragyog, mint a hajnal első sugarai.
Az érzelmek, mint a szél, hol csendesen simogatnak,
Hol viharos erővel tépáznak, mint a tenger hullámai.
A lélek, mint egy hajó, bátran szeli az élet tengerét,
Az ész, mint iránytű, mutatja az utat a viharban.
A gondolatok, mint éjszakai baglyok,
A sötétben repülnek, kutatva az igazság után.
A szív, mint egy zengő harang,
Visszhangot küld a világ végtelen csodájára.
Az elme és a lélek összhangja, mint egy csodás szimfónia,
Melyben minden hang a helyén, mint a csillagok az égen.
Az élet kottáján játszva, mint egy virtuóz zenész,
A lélek és az elme együtt alkotják az emberi lényegét.
A bölcsesség, mint egy öreg fa,
Árnyékot ad a léleknek a nap perzselő sugarai elől.
Az ész, mint egy hegyi patak,
Frissítő vizet ad a léleknek a szomjúság óráiban.
Az élet, mint egy örökkévaló körforgás,
Az elme és a lélek összjátékában találja meg az örömöt.
Az emberi lét, mint egy végtelen tenger,
Melyben az elme és a lélek együtt úsznak, mint a halak a vízben.
