Az elhagyottak siratója
A világ szívében, ahol a csend a leghangosabb,
Ott élek én, az elhagyottak siratója.
Ahol a szívem szakad, ahol a szó elakad,
Ott várok én, ahol a remény is megfakad.
Ahol a szerelem már csak emlék, és a boldogság is elillant,
Ott élek én, az elhagyottak siratója.
Ahol a fájdalom már csak a lélekben él,
Ott várok én, ahol a szó is csak suttog a szél.
Ahol a nap már csak hűvös fény, és a hold is csak árnyék,
Ott élek én, az elhagyottak siratója.
Ahol az élet már csak egy távoli álom,
Ott várok én, ahol a szív már csak egy halk dalom.
Ahol a szó már csak egy suttogás, és a csend is csak egy kiáltás,
Ott élek én, az elhagyottak siratója.
Ahol a lélek már csak egy sebzett madár,
Ott várok én, ahol a remény már csak egy halvány csillag.
Az elhagyottak siratója vagyok, aki a csendben él,
Ahol a szó már csak egy suttogás, és a remény is csak egy sebzett madár.
Az elhagyottak siratója vagyok, aki a sötétben vár,
Ahol a szív már csak egy halk dal, és az élet már csak egy halvány csillag.
Az elhagyottak siratója vagyok, aki a világ szívében él,
Ahol a nap már csak hűvös fény, és a hold is csak egy árnyék.
Az elhagyottak siratója vagyok, aki a csendben vár,
Ahol a szerelem már csak emlék, és a boldogság is csak egy suttogás.
Az elhagyottak siratója vagyok, aki a fájdalom szívében él,
Ahol a szív már csak egy sebzett madár, és a remény is csak egy halvány csillag.
Az elhagyottak siratója vagyok, aki a sötétben vár,
Ahol az élet már csak egy távoli álom, és a szó is csak egy halk dalom.
