Az élet fájdalmas szimfóniája
Az élet szimfóniája zeng, mint a hajnal ködbe vesző dallama,
Melyben a fájdalom és öröm összefonódik, mint a szőtt szövet szálai.
A lélek kórusa énekel, néha halkan, néha hangosan,
De a dal sosem szűnik meg, még a legsötétebb éjszakában sem.
Az élet szimfóniája olyan, mint egy örökzöld erdő,
Hol minden fa egy-egy élet történetét meséli el.
A csendes patak csobogása, a madarak éneke,
Minden hang egy-egy emlék, egy-egy érzés, egy-egy gondolat.
Az élet szimfóniája olyan, mint egy lüktető város,
Hol az emberek zsongása, a gépek zaja összefonódik.
A forgatagban mindenki a maga dallamát játssza,
Néha összhangban, néha diszharmóniában a többiekkel.
Az élet szimfóniája olyan, mint egy csodálatos tánc,
Hol a lépések ritmusa, a mozdulatok harmóniája meghatározza a dallamot.
A táncban mindenki a maga útját járja,
Néha egyedül, néha másokkal összefonódva.
Az élet szimfóniája fájdalmas, de gyönyörű.
Minden hang, minden dallam, minden rezdülés egy-egy érzés, egy-egy gondolat.
Az élet szimfóniája a miénk, és mi vagyunk az élet szimfóniája.
Egy örökzöld erdő, egy lüktető város, egy csodálatos tánc.
Az élet szimfóniája fájdalmas, de gyönyörű.
A fájdalom és öröm összefonódik, mint a szőtt szövet szálai.
Az élet szimfóniája a miénk, és mi vagyunk az élet szimfóniája.
Egy örökzöld erdő, egy lüktető város, egy csodálatos tánc.
