Az Elengedés Szépsége
Nem mindig könnyű a búcsú, a szívünk mélyén rejtőző
Elengedés szépsége, mint a hajnalban ébredező.
Az életünk, mint a folyó, hol csendes, hol vad hulláma,
Hogyha elengedünk, újra láthatjuk a világ színkavalkádját.
Elengedni a múltat, és a jövőt is, mely még nem létezik,
Az elengedés művészete, mely a szívünkben él és kísértetként létezik.
Az elengedés szépsége, mint a nap, mely a felhők mögül előbukkan,
Mint a szél, mely a fák között suttog, mint a csend, mely a zajban elbukik.
Elengedni a haragot, a bánatot és a félelmet,
Az elengedés szépsége, mint a tenger, mely a partot öleli.
Elengedni a fájdalmat, a kétséget és a bizonytalanságot,
Az elengedés szépsége, mint a szív, mely a szeretetet választja.
Elengedni azt, ami már nem szolgál, ami már nem épít,
Az elengedés szépsége, mint a madár, mely a szabadságot választja.
Elengedni azt, ami már nem szükséges, ami már nem segít,
Az elengedés szépsége, mint a virág, mely a nap felé nyújtózik.
Az elengedés szépsége, mint a csend, mely a zajban elbukik,
Mint a szél, mely a fák között suttog, mint a nap, mely a felhők mögül előbukkan.
Az elengedés szépsége, mint a tenger, mely a partot öleli,
Mint a szív, mely a szeretetet választja, mint a madár, mely a szabadságot választja.
