Az asztal varázsa
Ott áll a tér közepén, szilárd és hű,
Mint az életünk színpadának hűséges szemlélője,
Egy asztal, amelyen életünk minden színét láttuk,
Színes kavalkádja a múltnak, jelennek és jövőnek.
Nézd, ott ül a család, az asztal körül,
Kacagásuk, könnyeik, titkaik és álmaik,
Mint a szél, amely a fák között suttog,
Az asztal lapján örök nyomot hagyva.
Az asztal, mint hűséges barát, sosem hagy el,
Áll ott, csendben, várva a következő történetet,
Melyet mesélhet, melyet őrizhet, melyet örökíthet,
Mint a hajnal, amely új napot hoz, új reményekkel.
De nézd, az asztal is megváltozik, mint mi,
Idővel kopik, karcolódik, öregszik,
De sosem veszíti el varázsát, sosem hagyja el bölcsességét,
Mint a tenger, amely sosem veszíti el hullámainak erejét.
Az asztal, mint a világ, örök változásban,
De mindig ott van, mindig készen áll,
Hogy befogadja az életünk minden színét,
Mint a szivárvány, amely minden eső után megjelenik.
Az asztal varázsa, ez a csendes erő,
Mely összeköt minket, mely összetart minket,
Mint a föld, amely mindig ott van alattunk,
Mint a csillagok, amelyek mindig ott ragyognak felettünk.
Ez az asztal, ez a csendes hős,
Ez a hűséges barát, ez a bölcs tanácsadó,
Ez a varázslatos színpad, ez a csodálatos világ,
Ez az asztal, ez a varázslatos asztal.
