Az árnyékban rejtőző hűtlenség
Jövőm szeme előtt, mint szürke fal,
Melyen árnyékok játszanak a hűtlenség drámáját.
Mint egy elnyúló, színes szivárvány után,
Melynek végén nincs arany, csak a csalódás.
Az idő, mint egy folyó, sodorja a szíveket,
Ahol az érzelmek, mint cölöpök, verték magukat mélyen.
De a víz, ahogy halad, kopja a cölöpöket,
Míg azok végül eltűnnek, mint a hűtlenség árnyékai.
Az élet, mint egy hosszú út, melynek végén ott a sötétség,
Ahol minden fény elhalványul, mint a hűtlenség ígérete.
Ahol az árnyékok rejtőznek, mint a hűtlenség szellemei,
Melyek, mint a szél, halkan suttogják a bánat dalát.
Az ember, mint egy báb, melyet a sors irányít,
Hol boldogságban, hol bánatban ringatja a szél.
De a szív, mint egy tenger, melyben a hűtlenség hajója hajózik,
Míg végül elmerül a bánat hullámaiban.
Az árnyékban rejtőző hűtlenség, mint egy régi seb,
Melyet az idő sem gyógyít meg, csak fáj és fáj.
De a remény, mint egy fény, mely a sötétségből világít,
Mégis mutat egy utat, mely a boldogság felé vezet.
Az élet, mint egy színpad, ahol a hűtlenség a főszereplő,
De a szív, mint egy rendező, dönti el a végkifejletet.
Az árnyékban rejtőző hűtlenség, mint egy rémálom,
De a remény, mint egy álom, mely a valóságot változtatja.
Így hát, mint egy költő, írom ezt a verset,
Melyben a szavak, mint képek, festik az élet drámáját.
Az árnyékban rejtőző hűtlenség, mint egy sötét tinta,
De a remény, mint egy fényes toll, rajzolja a jövő képét.
