Az árnyak között
Ó, hát itt állok, az árnyak között,
Ahol a lélek súlyosan szökött,
Ahol a csendben nincsen semmi szó,
Csak a szívemben nő a nagy űr, a hó.
A világ itt nem szép, nem is rút,
Csak egy szürke, örökös, kietlen út.
Ahol az élet nem más, mint küzdelem,
Ahol a lélek éhezik a reményre, a fényre.
Az árnyak között nincs semmi szín,
Csak a szürke, a fekete és a kín.
Az árnyak között nincs semmi jó,
Csak a sötét, a csend és a nagy űr, a hó.
De a szívemben mégis ég egy láng,
Egy remény, hogy egyszer majd felragyog a nap.
Hogy a sötét árnyak közül előtör a fény,
És a szívemben újra megszületik a remény.
Az árnyak között élek, de nem vagyok egyedül,
Mert a szívemben él egy erős, bátor lélek, aki küzd.
Aki nem hagyja, hogy az árnyak elnyeljék,
Aki a sötétben is megtalálja a fényt, a reményt.
Az árnyak között élek, de nem vagyok veszve,
Mert a szívemben él egy erős, bátor lélek, aki remél.
Aki tudja, hogy a sötét árnyak között is van fény,
És aki hisz abban, hogy a remény mindig győz.
