A világ, mint egy óriás könyv, tárul elénk,
Az apai kéz nyoma rajta, a betűk között rejtőzik.
Néma, de beszédes, mint a szél, mely a fák között süvít,
Olyan, mint a szikla, mely az időt hordozza magán,
És mégis, olyan lágy, mint a nyár utolsó naplementéje.
Apám keze, mely a földet művelte, a kenyeret formálta,
Mely a csillagokat is megérintette, ha a szemembe nézett.
A keze, mely a világot formálta, a kezdetektől fogva,
Egy ősi erő, mely a létezés magjában él.
Az apai kéz nyoma rajta, a betűk között rejtőzik,
Mint a szél, mely a fák között süvít, mint a szikla, mely az időt hordozza magán.
Egy ősi erő, mely a létezés magjában él, mely a világot formálta,
Az apai kéz nyoma ott van, mindenhol, ahol csak nézek.
A könyv lapjai között, a szavak mélyén,
Az élet nagy könyvében, melyben minden történet megíródik.
Az apai kéz nyoma ott van, mindenhol, ahol csak nézek,
Egy ősi erő, mely a létezés magjában él.
Az apai kéz nyoma, mint egy ősi erő, mely a világot formálta,
Mint a szél, mely a fák között süvít, mint a szikla, mely az időt hordozza magán.
Egy ősi erő, mely a létezés magjában él, mely a világot formálta,
Az apai kéz nyoma ott van, mindenhol, ahol csak nézek.
Az élet nagy könyvében, melyben minden történet megíródik,
Az apai kéz nyoma ott van, mindenhol, ahol csak nézek.
Egy ősi erő, mely a létezés magjában él, mely a világot formálta,
Az apai kéz nyoma, mint egy ősi erő, mely a világot formálta.
