Az anyai szeretet mélye
Elmerülök ebben az érzésben, mint kavargó tengerben,
Hol az éjszaka ölelő sötétje a nappal fényével keveredik.
Anyai szeretet, mely mint a bölcső, ringat és véd,
Melyben a lélek gyökeret ereszt, s ahol a szívem ébred.
Aztán, mint a hajnali pára, mely a fűszálakat csókolja,
A szeretet csendesen, lopakodva szívembe hatol.
Édes, mint a nyári eső, mely a földet élteti,
Ez az érzés, mely a lelkem mélyén gyökeret ereszt.
S ahol a szeretet virágai nyílnak, ott a remény is ébred,
Mint a hajnal, mely a sötét éjszakát fényével űzi el.
Anyai szeretet, mely a szívemben ég, mint örök láng,
Mely a lelkemben táncol, mint a szél, mely a fűszálakat ringat.
S ahol a szeretet tüze lobban, ott a fájdalom is elolvad,
Mint a tél, mely a tavasz elől húzódik vissza.
Anyai szeretet, mely a szívemben él, mint örök dal,
Mely a lelkemben zeng, mint a csend, mely a vihar után következik.
Ez az anyai szeretet mélye, melyben a lelkem fürdik,
Mely mint a tenger, mely a partot öleli, végtelen és mély.
Ez az érzés, mely a szívemben ég, mint örök láng,
Ez az anyai szeretet mélye, melyben a lelkem ébred.
