Az álmodás szivárványos ösvénye
Mint egy szivárvány, mely a felhők között terem, úgy születnek álmaink a gondolatok ösvényén. Sötét éjszakáinkon átívelő híd, mely a reménybe vezet, fénylő ív, mely a lelkünk mélyéből ragyog.
Minden éjjel, amikor lehunyjuk szemünket, egy másik világba lépünk, ahol nincsenek határok, ahol a lehetetlen is lehetségessé válik. Itt a lélek szárnyra kel, itt szabadon szárnyal, mint a madár, mely a magasban kering.
Az álmodás ösvénye nem más, mint a szívünk mélyén húzódó út, melyet a remény sző. Ez az út, melyet a vágyaink, reményeink és félelmeink rajzolnak ki, melyen végigjárva megismerjük önmagunkat, mélyebben, mint ahogy a tükörben láthatjuk.
Álmaink színei olyanok, mint a szivárványé: változatosak és gazdagok. Vannak, melyek tündöklően ragyognak, mint a rubin vagy az opál, míg mások sötétek és mélyek, mint az ébenfa vagy a holdfény. Minden álom egyedi, mint a hópehely, mely a hideg éjszakában születik.
Az álmodás ösvénye nem mindig könnyű. Néha fájdalmas emlékekkel van kikövezve, néha örömökkel és boldogsággal teli. De mindig vezet valahova, mindig tanít valamit. Olyan, mint egy könyv, melyet a lélek ír, melyben minden fejezet egy újabb álom, egy újabb lépés az önmegismerés felé.
Álmaink ösvényén járva tanuljuk meg, hogy a szivárvány nem csak a vihar után jelenik meg, hanem a lelkünk mélyén is megtalálható. A szivárvány, mely az álmainkban rejlik, a reményt, a bátorságot és a hitet szimbolizálja, melyek segítségével képesek vagyunk megküzdeni a legnehezebb viharokkal is.
Az álmodás ösvénye végtelen, mint a szivárvány. Mindig van egy újabb álom, mindig van egy újabb lehetőség a felfedezésre, a tanulásra. És amikor végül felébredünk, a szivárványos ösvény tovább húzódik, várva, hogy újra bejárjuk, hogy újra álmodjunk.
