Árnyak táncolnak a főtéren,
szürke köpenyek, suttogó léptek,
futurista álom, mely ébren tart,
hol a múlt és jövő összefonódik,
szövődik a jelen színpadán.
Hősök és gazemberek, névtelen alakok,
játszanak a fényben és árnyékban,
szürke színekben, mint a kő,
melyből a város született.
Az éjszaka lepelén át,
a hold fénye tűnik elő,
mint egy vakító fényszóró,
mely a sötét utcákat világítja be.
A tér közepén, a szökőkút mellett,
egy ember áll, szemét az égre emeli,
mintha keresné a csillagokat,
melyek elbújtak a városi fények elől.
Az arcán látszik a fáradtság,
a remény, a csalódás és a harc,
melyet az élet minden napján vív,
hogy megtalálja a helyét a világban.
A tér sarkán, a kávézó ablakában,
egy nő néz ki, szemeiben a vágy,
hogy elmeneküljön a város zajától,
hogy megtalálja a csendet és a békét.
A tér, mint egy színpad,
ahol az élet játssza el a drámáját,
hol a hősök és gazemberek,
árnyak formájában táncolnak.
A jövő, mint egy ködös kép,
melyet a múlt és a jelen rajzol,
hol a remény és a csalódás,
együtt lépnek a táncban.
Árnyak táncolnak a főtéren,
hol az élet és a halál összefonódik,
hol a múlt és a jövő összefonódik,
a jelen színpadán.
