Kelemen László (1760-1814)
A magyar színjátszás úttörője. Számos akadályt leküzdve megszervezte – Ráday Pál és Kazinczy Ferenc támogatásával – az első színész-társaságot, amely 1790 októberében mutatkozott be a budai Várszínházban. Igazgatott, rendezett, írt, fordított és játszott – harcolt a pénztelenség és az intrika ellen, ám rajta szétszéledt. Kezdeményezését csak követői juttatták diadalra: ő maga méltatlan körülmények között, csalódott emberként fejezte be életét.
Kótsi Patkó János (1771-1842)
1792-ben társaival létrehozta a kolozsvári magyar színjátszó társaságot, amelynek vezető színésze, rendezője, dramaturgja, később igazgatója lett. A természetes játékstílusnak volt előharcosa; ő gyökereztette meg hazánkban Shakespeare drámáit, ő alakította először színpadon Hamletet.
Kántorné Engelhardt Anna (1791-1854)
Kezdő színjátszásunknak évtizedeken át felül nem múlt tragikája volt. Legszebb diadalait vidéken aratta. Mint a budai magyar társulat ünnepelt tagja, két kezével hordta a téglát az állandó pesti színház építéséhez, de a vezető urak rideg méltánytalansága miatt sosem jutott a Nemzeti Színház rivaldája elé. Öregkorában jegyszedésből, alkalmi munkákból élt, csak kis idővel halála előtt jutott megérdemelt tisztes nyugalomhoz.
Déryné Széppataki Róza (1793-1842)
Kitűnő, csodálatos hangterjedelmű, elragadó énekművész. Sikerei javát Kolozsvárott és Nagyváradon aratta. Hangja varázsával életre keltette a magyar dalművet, sikerei tették lehetővé, hogy tengődő színjátszásunk az osztrák elnyomók színészetével versenyezhessen. Sok pénzt, nagy gázsit ígérve hívták német színésznek, de nem ment. Színdarabokat is fordított magyarra. „Napló”-jában sok érdekes adat maradt fenn színészetünk hőskorából.
Megyeri Károly (1798-1842)
Első nagy jellemformáló művészünk: A Nemzeti Színház alapító nemzedékének erőssége. Élesen szatirizáló, vérbeli komikus, de drámai sorsok életszerű ábrázolója is. Róla írta Petőfi: „A tintásüveg” c. versében: „Van-e, ki e nevet nem ismeri? „ . Korai halála után Vörösmarty is írt róla emléksorokat.
Szentpéteri Zsigmond (1798-1858)
Teológusból lett vándorszínész, színdarab-fordításaival a magyar nyelvért és a művelődésért folyó harcban is kivette részét. Négy évtizedes színészi pályája második felében a Nemzeti Színház egyik kiválósága volt. Igen sokoldalú színész , főképp a vígjátékaiban tűnt ki. Szerepeiben a valóságos helyzet elmélyült elemzésével reálisabb, tisztultabb játékmodornak tört utat.
