Álomképek a múlt szöveteiben
Elmerülök az idők fátylán, ahol az emlékek szövete színes és kusza. A múltban, mint egy elhagyott szőnyeg, beleszövik magukat az álmok, mint a szűzi gyapjúba a színek. Ott, ahol a valóság és a képzelet határai elmosódnak, ahol a napfény az éjszaka sötétjében táncol, ott találom meg a múltam álomképeit.
Aztán, hirtelen, mintha a szél szárnyán érkezne, ott terem a látomás. Az idő kereke megáll, a világ szíve egy pillanatra megdermed, és a múlt szövetein áthaladva, megjelenik a kép: egy régi ház, egy elhagyott kert, egy elszállt gyermekkori nyár. Az emlékek, mint színes foltok, beleszövik magukat a múlt szöveteibe, és ott maradnak, mint az álmok, amikor a hajnal első fényei megérintik őket.
Az idő kereke ismét elindul, a világ szíve újra dobog, de a kép ott marad, mint egy színes folt a múlt szövetein. Aztán, hirtelen, mintha a szél szárnyán érkezne, ott terem a látomás. Az idő kereke megáll, a világ szíve egy pillanatra megdermed, és a múlt szövetein áthaladva, megjelenik a kép: egy régi ház, egy elhagyott kert, egy elszállt gyermekkori nyár.
Haiku:
Régi ház árnya,
Elhagyott kertben táncol –
Nyár színei halvány.
Mint a szél szárnyán,
Az idő kereke forog –
Álomképek maradnak.
A múlt szövetein,
Színes foltok az emlékek –
Hajnal első fényei ébreszt.
