Ahol a madarak szárnyalnak
Ahol a madarak szárnyalnak, ott a világ színeiben fürdőzöm,
Ott, ahol a felhők alatt a szivárványt hordozó szél játszik.
A nap sugarai, mint aranyfonálak, szőnek szőnyeget a tájra,
És az én lelkem, mint a hajnal, ott úszik a végtelenben.
A fák, mint zöld koronás királyok, emelik fel fejüket az ég felé,
A virágok, mint ékszerek, díszelegnek a föld anyaságának ölében.
A patak, mint egy ezüstszínű kígyó, siklik át a völgyön,
És az én szívem, mint a hegyek, ott áll, csendben és büszkén.
Ahol a madarak szárnyalnak, ott a csendben zeng a daluk,
Ott, ahol a csillagok alatt az éj suttogó selyme simogat.
A hold fénye, mint ezüstfonálak, húzódik át az éjszakán,
És az én álmaim, mint a csillagok, ott ragyognak a végtelenben.
Ahol a madarak szárnyalnak, ott a szívem szabadon repül,
Ott, ahol a szél alatt a lelkem örök szabadságot lel.
Az élet, mint egy végtelen tenger, öleli körbe a világot,
És az én létem, mint a hullámok, ott táncol a végtelenben.
Ahol a madarak szárnyalnak, ott az én lelkem is szárnyra kel,
Ott, ahol az ég alatt az én szívem a világ dallamára ébred.
A szerelem, mint egy csodálatos virág, nyílik a lelkemben,
És az én érzéseim, mint a madarak, ott szárnyalnak a végtelenben.
