Ablak mögött szunnyadó emlékek
Néz a világra, szemében az idő,
Az ablak mögött szunnyadó emlékek,
Mint elszáradt levelek, melyeket
Sorsunk a csendes öröklétbe tép.
Az élet, mint az őszi szél, suhan,
Mikor a napfény lassan alámerül,
A múlt sötét köntösét ránk borítja,
És a jelen csupán homályos tűről.
Ablak mögött szunnyadó emlékek,
A lélek mélyén rejtező képek,
Mint a tükörben látható arckép,
Mely a valóság és álom között lép.
A csendes éjben, ahol a hold ragyog,
Az emlékek újra életre kelnek,
Ablak mögött, ahol a múlt szunnyad,
Egy régi világ újra előtérbe kerül.
Szabadon szállnak, mint a széllel hajtott falevelek,
Mint a hajnalban ébredő madárdal,
Mint a tenger mélyén rejtőző kincsek,
Mint a csillagok, melyek az éjben ragyognak.
Ablak mögött szunnyadó emlékek,
Mint a szívben élő örök képek,
Mint a lélekben rejtőző titkok,
Melyek az idő folyamán előtűnnek.
Az ablak mögött, ahol a múlt szunnyad,
Az emlékek újra életre kelnek,
És a jelen, mint a széllel hajtott falevelek,
Szabadon száll, mint a hajnalban ébredő madárdal.
