A vonat síneken ringatózik,
Keresztül suhan a végtelenen,
Szívek, lelkek húrjait pendíti,
Mint a hajnali szél a fülemen.
A táj, mint egy álom, elmosódik,
A hajnal pírjában úszik a világ,
A vonat, mint egy hatalmas óriás,
Szeli át az éjszakát, a hajnalt, a napot.
Aztán az állomás, ahol megáll,
Az emberek, akik fel és leszállnak,
Mindenki a saját útját járja,
Mindenki a saját álmát álmodja.
A vonat síneken ringatózik,
A végtelenben keresi az utat,
A szív, a lélek, a gondolat,
Mint a hajnali szél a fülemen.
A táj, mint egy álom, elmosódik,
A hajnal pírjában úszik a világ,
A vonat, mint egy hatalmas óriás,
Szeli át az éjszakát, a hajnalt, a napot.
Aztán az állomás, ahol megáll,
Az emberek, akik fel és leszállnak,
Mindenki a saját útját járja,
Mindenki a saját álmát álmodja.
A vonat síneken ringatózik,
A végtelenben keresi az utat,
A szív, a lélek, a gondolat,
Mint a hajnali szél a fülemen.
A táj, mint egy álom, elmosódik,
A hajnal pírjában úszik a világ,
A vonat, mint egy hatalmas óriás,
Szeli át az éjszakát, a hajnalt, a napot.
Aztán az állomás, ahol megáll,
Az emberek, akik fel és leszállnak,
Mindenki a saját útját járja,
Mindenki a saját álmát álmodja.
A vonat síneken ringatózik,
A végtelenben keresi az utat,
A szív, a lélek, a gondolat,
Mint a hajnali szél a fülemen.
