A Virágok Tündöklése
A virágok tündöklése, mely a hajnalban ébred,
Mint a szívek dallama, mely a csendben remeg.
Szirmok között rejtezik a titok, mit az éj fed,
S a napfény csókja ébreszti, mint az élet reményét.
A rózsák bíborában ég a szerelem tüze,
Az ibolyák árnyékában hűsöl a szív, mely fáj.
A napraforgók aranyán a nap mosolya ül,
S a százszorszép fehérségén a gyermeki ártatlanság dalol.
A margaréták mezőjén a nyár szellője jár,
A pipacsok vörösében a hősök vére csillog.
Az orgonák illatában a múlt emlékei élnek,
S a liliomok tisztaságán a jövő álmai születnek.
A virágok tündöklése, mint a szavak, melyek érintenek,
Mint a gondolatok, melyek a lélekben keringenek.
Szirmok között rejtezik a világ, melyet még nem ismertél,
S a napfény csókja ébreszti, mint a remény, melyet még nem vesztél.
A virágok tündöklése, mint a költészet, mely szívekbe hatol,
Mint az élet, mely a szavakban, a versben lakol.
Szirmok között rejtezik a titok, melyet a szív hordoz,
S a napfény csókja ébreszti, mint az élet, mely a szavakban folydogál.
