A villamoson elalvó utasok
Nézzétek, milyen álomtengerben úsznak,
A villamoson elalvó utasok.
Mint hajók, melyek az éjszakában vitorláznak,
Elmerülnek a csendes, szürkületi órákban.
A fénylő szemek most bánatosan hunyorognak,
Az arcok fáradtan, de békésen simulnak.
Szívükben titkok, melyeket a nap nem tudhat,
Szendergő lelkek, melyek a csöndben elbújnak.
A villamos zörgése, mint egy dal,
Mely ringatja őket, mint a szél a falevelet.
Az élet zajától elszakadva, egy pillanatra,
Álomba merülnek, mint a tenger mélyén a hajók.
Kik ők, kik itt alusznak, a város szívében?
Hősök talán, kik a mindennapokban küzdenek.
Az élet harcától, a munka fáradalmaitól megpihenve,
Most csak álmodnak, a villamoson elalvó utasok.
A város zaja, a világ forgása felett,
Ők, mint a csillagok, az éjszakában ragyognak.
Egy pillanatra megáll az idő, és a csendben,
A villamoson elalvó utasok álmainak bölcsője ring.
Nézzétek, milyen álomtengerben úsznak,
A villamoson elalvó utasok.
Mint hajók, melyek az éjszakában vitorláznak,
Elmerülnek a csendes, szürkületi órákban.
