A veszteség fájdalmas tánca
A veszteség fájdalmas tánca, ó, mily csúf!
Életünk színpadán játszódik a szörnyű bohóc.
Szívünk mélyére markol, mint a végzet kínos horga,
S a szívünkben égő lángot, a reményt, hamuvá porlasztja.
A lélek kertjében a boldogság virágai hervadnak,
A szomorúság sötét fellegei lebegnek felettünk.
A könnyek színes esőjében fürdünk, mint a szivárvány,
De a szivárvány színei halványak, mint a hajnali köd.
A szerelem, a barátság, a család, mind elveszett.
A veszteség fájdalmas tánca, ó, mily csúf!
Csak a szívünkben égő láng, a remény maradt,
De a remény lángja is halvány, mint a hajnali csillag.
A veszteség fájdalmas tánca, ó, mily csúf!
A szívünkben égő láng, a remény, hamuvá porlasztja.
A szerelem, a barátság, a család, mind elveszett,
De a remény lángja még ég, mint a hajnali csillag.
A veszteség fájdalmas tánca, ó, mily csúf!
De a remény lángja még ég, mint a hajnali csillag.
A szerelem, a barátság, a család, mind elveszett,
De a remény lángja még ég, mint a hajnali csillag.
A veszteség fájdalmas tánca, ó, mily csúf!
De a remény lángja még ég, mint a hajnali csillag.
A szerelem, a barátság, a család, mind elveszett,
De a remény lángja még ég, mint a hajnali csillag.
