A vesztes szerelem búcsúja
Egykoron, mikor a szívem még ifjú volt,
És a szerelem tüzétől lángolt,
Tudtam, hogy a szívem mélyén ott rejtőzik
Egy érzés, mely egyszer majd beteljesül.
De a szerelem, mint a tűzvész, elhamvadt,
A szívemben csak a fájdalom maradt.
A boldogságom, mint a nap, lemenőben,
A szerelem, mint a hold, eltemetőben.
A szívem, mint a tenger, mély és sötét,
A szerelem, mint a hajó, elmerülve végleg.
A bánat, mint a vihar, elszabadulva,
A szívem, mint a szikla, megtörve, összeroppantva.
Ez a vesztes szerelem búcsúja,
Melyet a szívem mélyén őriz a múltja.
A szerelem, mint a virág, elhervadva,
A szívem, mint a föld, eltemetve, elhagyatva.
De a szívem, mint a madár, tovább repül,
A szerelem, mint a szél, tovább szél.
A remény, mint a nap, újra felkel,
A szívem, mint a hajnal, újra ébred.
Ez a vesztes szerelem búcsúja,
Melyet a szívem mélyén őriz a múltja.
De a szívem, mint a folyó, tovább folyik,
A szerelem, mint a csillag, tovább ragyog.
Ez a vesztes szerelem búcsúja,
De a szívem, mint a tűz, tovább lobog.
A szerelem, mint a dal, tovább szól,
A szívem, mint a költő, tovább ír.
