A városom szíve dobog, szüntelenül, éjjel-nappal,
Mint a patak csobogása az őszi erdő mélyén.
Minden utcája, minden háza, minden lépte,
Mint a szél zúgása a fenyők között,
Egy-egy dallamot hoz létre, mely a szívemben dobol.
A városom szíve, mint a tenger mélyén rejlő gyöngy,
Fényt és melegséget sugárzó, örök szeretetet.
A városom szíve, mint a nap, mely felkel a hegyek mögött,
Minden reggel új reményt és erőt adó, soha el nem múló fényt.
A városom szíve, mint a csillagok, melyek az éjszakában ragyognak,
Vezetnek, ha elveszett vagy, vigasztalnak, ha szomorú vagy.
A városom szíve, mint a hold, mely az égen úszik,
Mélyen, titokzatosan, mégis meghitt és ismerős.
A városom szíve, mint a folyó, mely a tengerbe ömlik,
Örök körforgásban, soha meg nem álló, mindig tovább haladó.
A városom szíve, mint a hegy, mely az ég felé tör,
Magasra, büszkén, mindig többet és többet akaró.
A városom szíve dobog, szüntelenül, éjjel-nappal,
Mint a patak csobogása az őszi erdő mélyén.
Minden utcája, minden háza, minden lépte,
Mint a szél zúgása a fenyők között,
Egy-egy dallamot hoz létre, mely a szívemben dobol.
A városom szíve, mint a tenger mélyén rejlő gyöngy,
Fényt és melegséget sugárzó, örök szeretetet.
A városom szíve, mint a nap, mely felkel a hegyek mögött,
Minden reggel új reményt és erőt adó, soha el nem múló fényt.
