A város csillogó ablakai között
A város csillogó ablakai között,
Hol szürke házak között bolyonganak a gondolatok,
Egy ember sétál, mint hajó a viharban,
Melynek vitorlája a széllel szemben feszül.
Szemeiben látszik a végtelen éjszaka,
És a csillagok, melyek a fekete égbolton ragyognak,
Mint a remény szikrái a sötétben,
Melyek a szív mélyén szunnyadnak.
A város zajában csak a csendet hallja,
Mint aki az élet zajában a halált keresi,
A szürke házak között, melyek olyanok,
Mint a lélek sötét zugaiban rejtőző szellemek.
Az emberek arcán a közöny maszkja,
Mint a halál arca a temetőben,
Ahol a sírok között sétál az ember,
És a halottak között keresi az életet.
A város csillogó ablakai között,
Hol a fény és az árnyék összekeveredik,
Egy ember sétál, mint aki elveszett,
És aki a reményt keresi a kilátástalanságban.
Az élet, mint egy abszurd tragédia,
Melyben az ember a saját halálát játssza,
Ahol a szerepek összekeverednek,
És ahol az élet és a halál egymásba olvadnak.
A város csillogó ablakai között,
Hol a fény és az árnyék összekeveredik,
Egy ember sétál, mint aki elveszett,
És aki a reményt keresi a kilátástalanságban.
De a város csillogó ablakai között,
Hol a fény és az árnyék összekeveredik,
Egy ember sétál, aki megtalálta a reményt,
És aki a kilátástalanságban is megtalálja a fényt.
