A varázslatos kacagás
A földön, ahol a napfény csókolja a harmatot,
Hol a fűszálak között a selyemként ringatózó szellő játszik,
Suttogva mesél a világnak egy varázslatos kacagásról,
Mely mint a hegedű húrjain futó dallam, szívet-lelket megérint.
A kacagás, mely mint a patak csobogása,
Színes kavicsokon ugrálva, sziklákat ölelve,
Minden zegzugban megtalálható, ahol a természet életre kel,
Egy nyári délután, vagy egy télbe burkolt hajnalon.
A varázslatos kacagás, mely mint a madarak éneke,
Mely a felhők között szárnyal, a csillagokig ér,
Aztán visszatér, hogy a földön is elhintse örömét,
Egy gyermek arcán, egy bölcs öregember mosolyában.
A kacagás, mely mint a mezők virágai,
Színes, illatos, élettel teli,
Mely a szívben gyökerezik, és a lélekben virágzik,
Mint a természet csodája, melyet az emberiségnek ajándékozott.
A varázslatos kacagás, mely mint a napfény,
Mely áthatja a világot, minden sarkában ott van,
Mely a szívben ébred, és a lélekben ragyog,
Mint a természet legnagyobb ajándéka, melyet az emberiségnek adott.
A kacagás, mely mint a tenger hullámai,
Mely a partokat öleli, a sziklákat csókolja,
Mindenhol ott van, ahol az élet életre kel,
Egy nyári délután, vagy egy télbe burkolt hajnalon.
A varázslatos kacagás, mely mint a madarak éneke,
Mely a felhők között szárnyal, a csillagokig ér,
Aztán visszatér, hogy a földön is elhintse örömét,
Egy gyermek arcán, egy bölcs öregember mosolyában.
A kacagás, mely mint a mezők virágai,
Színes, illatos, élettel teli,
Mely a szívben gyökerezik, és a lélekben virágzik,
Mint a természet csodája, melyet az emberiségnek ajándékozott.
