A változás szárnyán
Fölöttünk a végtelen égbolt, alattunk a földnek mély barázdái,
A változás szárnyán repülünk, mint a széllel ringatózó falevelek.
Szüntelenül formálódunk, mint az idő által kimért homokszemek,
Melyek a múlt és jövő közötti vékony vonalat húzzák meg.
A létezésünk, mint a hajnali pára, ami a fűszálak között születik,
Majd a nap első sugaránál csendesen elillan, mintha soha nem is lett volna.
A pillanatok, mint a köd, amely a szemünk előtt terül el,
Majd a szélben szertefoszlik, mintha soha nem is volt volna.
A változás szárnyán repülünk, mint a madár, amely a fészkét hagyja,
Hogy a szabad ég alatt szárnyra keljen, és a világot felfedezze.
A változás szárnyán repülünk, mint a lepke, amely a bábja börtönét hagyja,
Hogy a virágok között táncoljon, és az élet illatát megismerje.
A változás szárnyán repülünk, mint a levél, amely a fát hagyja,
Hogy a széllel együtt utazva, a világ minden szegletét bejárja.
A változás szárnyán repülünk, mint a hópehely, amely a felhőt hagyja,
Hogy a földre hullva, a természet csodálatos művét alkossa.
A változás szárnyán repülünk, mert a változás maga az élet.
A változás szárnyán repülünk, mert a változás maga a halál.
A változás szárnyán repülünk, mert a változás maga a születés.
A változás szárnyán repülünk, mert a változás maga a végtelen.
A változás szárnyán repülünk, és a változás szárnyán maradunk.
Mert a változás szárnyán repülve, a változás magunkká válik.
Mert a változás szárnyán maradva, a változás magunkká válik.
És a változás szárnyán, a változás magunkká válik, és mi magunkká válunk a változással.
