A vágyak szövevényében
A vágyak szövevényében, ott lakozom,
hol az érzések szőnek, szálakon.
Mint szürke fonalak, fonódnak össze,
s a szívemben halkan zengnek, messze.
Az éjszaka sötétje, mint a tinta,
a lelkem lapjaira írja kínját.
A szavak, mint csillagok, hullanak alá,
s a csendben ébredezik a vágyak dalába.
Néha a vágy, mint egy éhes farkas,
tépi szét a szívem, mint a harcban.
De a remény, mint egy fényes csillag,
útját mutatja, bármerre is halad.
A vágyak szövevényében, ott lakozom,
hol a szavak színes szőnyeget hoznak.
A vágy, a remény, a félelem és a bánat,
mind-mind szálak, melyek összefonódnak.
A vágyak szövevényében, ott lakozom,
hol az érzések tengerén hajózom.
A szívem hajója csendben siklik át,
a vágyak szövevényében, ahol a lélek lakat.
