A vágyak hajszolása a végtelenbe
Ó, végtelenbe száguldó vágyak, ti restellős szellemek,
Mily csodás képekkel festitek ki a lelkem égboltját!
Hajszoljátok a lehetetlent, szívtől szívig, éjektől nappalokig,
Míg a végtelenbe érve, megtaláljátok a valóság szürke arcát.
Gazdag szókincsünkkel írjuk le, mit a szívünk mélyén érzünk,
De a vágyak hajszolása a végtelenbe, ez a tétova keringő,
Olyan, mint a holdfényes éj, melyben elveszünk, s melyben keresünk,
Míg a csillagok között, a végtelenben, a valóságot megleljük.
A vágyak hajszolása, ez a kritikai, elágikus játék,
Melyben a lehetetlen felé száguldunk, míg a valóságba visszatérünk.
Mert a vágyak hajszolása a végtelenbe, ez a végtelen keringő,
Csak a szívünk mélyén létező képekkel festi ki a lelkünk égboltját.
Ó, végtelenbe száguldó vágyak, ti restellős szellemek,
Hajszoljátok a lehetetlent, míg a valóságot megleljük.
Mert a vágyak hajszolása a végtelenbe, ez a végtelen keringő,
Csak a szívünk mélyén létező képekkel festi ki a lelkünk égboltját.
