A vágyak édes gyötrelme
Vakító fényben fürdőzött a vágy, örökös lázban égve,
Mint szikrázó csillagok, melyek az éjben keresnek menedéket.
Kereszttűzben a szív, mely a vágyak súlya alatt reszket,
S a lelkünk, mint a hajnali harmat, a reménytől nedvesedett.
Szüntelenül száguldó gondolatok, mint szabadon szárnyaló madarak,
Álmainkban születő égi kastélyok, melyek a valóságban csak porladnak.
Ó, mily csábító a vágyak édes gyötrelme, mely szívünkben lakozik,
Mint a tenger mélyén rejtőző kincs, melyért a búvár vakmerően alámerül.
A pillanatok, mint széllel hajtott felhők, elszállnak felettünk,
S a vágyaink, mint láthatatlan háló, szorosan körbevesznek.
A szívünkben égő tűz, mely a vágyak lángjától lángol,
Mint a tengerbe vetett horgony, mélyre húz, s mégis magasra emel.
A vágyak édes gyötrelme, mely szívünkben bujkál,
Mint a vadonban élő farkas, mely éjszaka prédára leselkedik.
A vágyaink, mint szabadon szárnyaló madarak, a végtelenbe repülnek,
S a szívünk, mint a hajnali harmat, a reménytől nedvesedik.
A vágyak édes gyötrelme, mely szívünkben ég,
Mint a tűzben lobogó láng, mely a sötétséget elűzi.
A vágyaink, mint a tenger mélyén rejtőző kincs, melyért a búvár alámerül,
S a szívünk, mint a hajnali harmat, a reménytől nedvesedik.
