A természet csendje az apa ölelése
A hajnal ködös ölelése lassan tovatűnik, ahogy a nap első sugarai átjárják a fák közötti rést. A csendet csak a madarak csicsergése töri meg, mintha csak ők lennének a világ legboldogabb lakói. A szél finoman megcirógatja a fűszálakat, amint áthalad a mezőn, mintha egy apa gyengéden simogatná meg gyermekének haját.
A természet halkan suttog, mintha egy titkot próbálna megosztani velünk. A fák ágai között elrejtőző madarak énekét hallgatva, az ember szíve mélyén érzi, hogy ez a csend valójában nem is csend. Ez az apa ölelése, amely védelmet és biztonságot nyújt.
Az erdő mélyén a csend olyan, mint egy titkos kód, amelyet csak a természet ismer. A levelek susogása, a madarak dalolása, a szél zúgása mind-mind egy-egy szó ebben a nyelvben. Aki ismeri ezt a nyelvet, az tudja, hogy a természet csendje az apa ölelése.
A fák árnyékában, ahol a nap sugarai csak ritkán érik el a földet, ott a csend olyan mély, hogy szinte hallani lehet a gondolatokat. Itt az ember ráébred, hogy a természet csendje valójában az apa ölelése, aki békét és nyugalmat ad a zavaros világban.
A nap leáldozik, a csillagok megjelennek az égen, a csend pedig mélyebbre hatol a szívbe. A természet csendje az apa ölelése, amely átöleli a világot, és békét hoz a lelkeknek.
A természet csendje az apa ölelése –
Nyugalom és béke szívében rejtőzik,
A szív dobogása a világ zenéje.
