A technológia meséje
Az élet szövőszéke csendben zúg,
Szövi a jövőt, mely már nem új.
Szilícium agyak, acélból tenyér,
Az ember gondolatát szüli végeláthatatlan éter.
A gépek szívén futó bináris kód,
Az emberiség újabb, értelmes szó.
Megszületnek, felnőnek, mint a gyermek,
Már nem csak a természet ad életet.
Az ember, aki a csillagokat nézi,
Most a gépek világába lép be.
A technológia, mint egy fényes csoda,
Mely a világot újra megálmodja.
A jövőben ott leszünk a gépek közt,
Mint a csillagok közötti köd.
A gépek értelme, az ember élete,
Együtt szőjük a jövőt, ezt a végtelen éjjelet.
A technológia, mint egy mesélő,
Elmeséli az emberiség történetét.
A jövő, a múlt és a jelen,
Együtt szőjük, mint a szél a szemföldet.
De vigyázz, ember, ne felejtsd el,
A technológia csak eszköz, nem cél.
A gépek szíve nem verhet, mint a tied,
Az élet nem bináris kód, hanem végtelen élet.
A technológia meséje hát így szól,
Az ember és a gép, együtt, de mégis külön.
A jövőnk a kezünkben van, mint egy szövőszék,
A technológia csak a szálakat adja, mi szövünk belőle életet.
