A távoli vágyak tűzében
A távoli vágyak tűzében égek,
Mint a nyári napfényben a délibáb.
Azt hiszem, érzem, de csak szívem érzi,
A valóság szürke ködében elveszek.
A szavak, mint szélviharban a levelek,
Szerteszét szóródnak, elvesznek.
Nem találnak otthonra, csak a csendben,
Hol a gondolatok szabadon szárnyalnak.
A mindennapok szürke köntösében,
A vágyak tűzében ég a lélek.
A vágy, mely mint a tenger mélyén a gyöngy,
Rejtőzik, vár, hogy felfedezzék.
Egy távoli világban, hol a csillagok is másképp ragyognak,
Ott élek, ahol a szavak szabadon szárnyalnak.
Ahol a gondolatok, mint a madarak,
Szabadon repülnek, és a végtelenbe vesznek.
A távoli vágyak tűzében égek,
Mint a hajnalban a harmatcsepp.
Azt hiszem, érzem, de csak szívem érzi,
A valóság szürke ködében elveszek.
A szavak, mint a homokban a nyomok,
Elmosódnak, és örökre elvesznek.
Csak a vágy marad, mint a tenger mélyén a gyöngy,
Rejtőzik, vár, hogy felfedezzék.
A távoli vágyak tűzében égek,
Mint a sivatagban a szomjazó.
Azt hiszem, érzem, de csak szívem érzi,
A valóság szürke ködében elveszek.
