A társaság meleg ölelése
Egyedül állok, a világ forgatagában,
Létező magyar kifejezések közt bolyongok,
Mint egy elveszett lélek, aki otthonát keresi,
De a sötétben minden út ismeretlennek tűnik.
A társaság meleg ölelése vár rám,
Mint a hajnali napfény, mely áttör a felhőkön,
Mint a friss tavaszi eső, mely életet ad a földnek,
Mint a szeretet, mely a szívben örök tüzet gyújt.
A szavak, mint csodás költői képek,
Színesítik az életem, mint a szivárvány az eget,
Mint a festő ecsetje, mely vászonra varázsolja a világot,
Mint a zene, mely a csendet dallammá változtatja.
A gazdag szókincs, mint egy végtelen kincsesbánya,
Melyben minden szó egy drágakő, egy gyöngyszem,
Mint a költő tolla, mely a papírra varázsolja a gondolatokat,
Mint a szív, mely a szeretetet hordozza magában.
A dekonstruktivista naturalista utópisztikus világban,
Ahol minden lehetséges, és semmi sem valós,
Ahol a jelen a múltból születik, és a jövő a jelenné válik,
Ahol a szavak a csendet, a csend pedig a szavakat öleli.
Egyedül állok, de mégis a társaságban vagyok,
A szavak ölelnek, mint a meleg takaró,
Mint a szeretet, mely a szívben örök tüzet gyújt,
Mint a társaság meleg ölelése, melyben otthonra lelek.
