A művészet világa sokszor egyensúlyoz a valóság és a képzelet, az objektivitás és a szubjektivitás határain. Az alkotók gyakran hivatkoznak a külső világra és annak megfigyeléseire, miközben saját belső élményeiket és érzéseiket is megjelenítik a műveikben.
Ebben a cikkben olyan kortárs művészeket és alkotásokat mutatunk be, akik különböző módszerekkel járják be ezt a komplex területet.
A német művész, Gerhard Richter az objektivitás és a szubjektivitás közötti határterületet járja be azáltal, hogy fotórealista festményeket készít, amelyeket aztán elmos vagy karcos mozdulatokkal manipulál.
Az “Abstract Painting” (Absztrakt festmény, 1990) című alkotása például egy erőteljesen szubjektív, elvont kompozíció, amelyet a művész az általa készített fotók alapján festett, majd kézzel megrongált.
A portugál művész, Helena Almeida a fényképezés, a festészet és a performanszművészet határterületeit kutatja. Almeida művei, mint például a “Inhabited Paintings” (Lakott festmények) sorozat, önmagát ábrázolják a művész által festett kék vonalak és formák között.
A fényképek, amelyek a valóságot és a képzeletet ötvözik, kérdéseket vetnek fel a művész és a művek közötti kapcsolatról, valamint a művész saját szubjektivitásáról és objektivitásáról.
Az amerikai művész, Robert Irwin a fény és a tér manipulálásával dolgozik, hogy olyan műveket hozzon létre, amelyek összemosódott határvonalakkal rendelkeznek a valóság és a képzelet között.
Irwin “Scrim Veil – Black Rectangle – Natural Light” (Szűrőfüggöny – Fekete téglalap – Természetes fény, 1977) című alkotása egy egyszerű, mégis lenyűgöző mű, amelyben egy vékony fekete keretet helyezett el egy áttetsző fehér függöny előtt, míg a természetes fény a kiállítási térben lévő ablakokon átszűrődik.
A látogatók számára az alkotás kérdéseket vet fel a valós tér, a fény és az árnyék közötti összefüggésekről.
A kolumbiai művész, Doris Salcedo szobrászati alkotásaiban a valóság és a képzelet közötti kapcsolatot a történelem, a memória és az emlékezet szemszögéből vizsgálja.
Salcedo “Shibboleth” (Sibbolét, 2007) című installációja például egy hatalmas repedést idéz elő a Tate Modern londoni múzeum padlóján, amely a rasszizmus és az osztálykülönbségek mélyebb kérdéseire utal.
A mű a valóság és a képzelet közötti átmenetet hangsúlyozza, miközben a nézőt a történelem és az emlékezet elgondolkodásra ösztönző területeire vezeti.
A francia művész, Sophie Calle művészi gyakorlata az életrajzi történetek és a dokumentarista elemek ötvözetéből építkezik. Calle “Take Care of Yourself” (Vigyázz magadra, 2007) című projektje egy személyes levélre épül, amelyben egy volt szeretője szakít vele (címlapkép).
A művész több mint száz nőt kért meg arra, hogy elemzik és reagáljanak a levélre a saját szakterületükön, így a mű egyidejűleg szubjektív és objektív elemeket hordoz.
A video- és új médiaművész, Bill Viola műveiben gyakran foglalkozik a szubjektivitás és objektivitás, valamint a valóság és a képzelet kérdéseivel. Egyik ismert alkotása, az “Ocean Without a Shore” (Part nélküli óceán) a halál, a létezés és az átmenet közötti határokat feszegeti.
A videóinstalláció lassított felvételeken mutatja be az embereket, ahogy átlépnek egy vízfalon, amely egy metaforikus határvonal a képzeletbeli és valós világ között. A mű befogadói észlelésétől függően a nézők saját értelmezését és szubjektív tapasztalatát hozza létre.
Ezek a példák csak néhányat mutatják be azok közül a kortárs alkotók közül, akik a művészetben a valóság és a képzelet, a szubjektivitás és az objektivitás határainak feszegetésével foglalkoznak.
A művészet e területe továbbra is izgalmas és inspiráló, és arra ösztönzi a nézőket, hogy újraértelmezzék a világot és saját élményeiket, miközben az alkotók egyedi látásmódját is felfedezik.
/RAA Muvesz.ma
