A szívem mélyén fellobbanó láng
A világ vége szürke ködöt hajt,
Városokból maradt csak elhagyott romhalmaz.
Szívem mélyén azonban láng gyúlt,
Melyet semmi sem olt el, sem idő, sem halmaz.
Az ég felé nyúlok, szívemben a tűz,
Melyet a remény szült, s nem a pusztulás.
Bár a világot elnyelte a sötétség,
Szívem mélyén lobog a fény, a megváltás.
Az emberiség szívét a remény táplálja,
Még ha a világ körül is csak hamu száll.
A szívem mélyén fellobbanó láng,
Mely megtöri a csendet, és új életre szólít.
A pusztaságban is található szépség,
Még ha a szem nem is látja, a szív érzi.
A szívem mélyén fellobbanó láng,
Mely a jövőbe vetíti reményteli képét.
Bár a világ romokban, szívemben a tűz,
Mely az élet újjászületését hirdeti.
A szívem mélyén fellobbanó láng,
Mely a reményt, a hitet és a szeretetet őrzi.
