A szív dobogása a félelemtől
Egy különös világban ébredtem, hol a szívem dobogása a félelemtől
Csillagközi szférákban, ahol a csodák mégis hétköznapivá váltak.
Ahol a csillagok közötti űr nem fekete, hanem néha kék, néha zöld,
Ahol a szavak nem hangok, de színkavalkádok, melyek a szemünk előtt teremnek.
Az emberek itt nem járnak, hanem lebegnek,
És a szívük nem a mellkasukban, hanem a tenyerükben dobog.
A szerelem itt nem a szív, hanem az agy birodalma,
És a félelem nem a sötét, hanem a fénytől való rettegés.
Az idő itt nem lineáris, hanem spirális,
Minden pillanat egy örökkévalóság, minden örökkévalóság egy pillanat.
Az emlékek itt nem halványulnak, hanem erősödnek,
Minden emlék egy seb, minden seb egy emlék.
A halál itt nem vég, hanem kezdet,
Ahol a lélek nem elszáll, hanem újra születik.
És a szív dobogása a félelemtől itt nem gyengeség, hanem erő,
Ahol a félelem nem a veszteség, hanem a változás előhírnöke.
Ebben a világban ébredtem, ahol a szívem dobogása a félelemtől,
De nem rettegek, mert tudom, hogy a félelem csupán a változás kezdete.
És a szívem dobogása a félelemtől itt nem a halál, hanem az élet jele,
Mert a szív, amely nem dobog, már nem érez semmit, már nem él.
